Bemutatkozás
Történetünk
A Múzsák Társulat 2006-ban Endrődi Ágnes és Tövispataki Beáta vezetésével jött létre, elsősorban utazó színházként. A repertoár és a társulat évről évre növekedett, az előadások számos vidéki városba eljutottak. 2014-ben megalakult a Múzs-Art Színházi és Művészeti Műhely Egyesület, ezzel a Múzsák Társulat bejegyzett civil szervezetként folytathatta működését. 2019-ben az egyesület közhasznúvá vált.
A Múzsák Társulat önálló és koprodukcióban létrehozott előadásai szerves részét képezik a budapesti és vidéki színházi életnek. A társulat közművelődési intézmények, nyári játékok és fesztiválok mellett olyan vidéki színházak színpadán bizonyított már, mint például a Budaörsi Latinovits Színház, a Vörösmarty Színház, a Gózon Gyula Kamaraszínház, a Bartók Kamaraszínház, a Pécsi Nemzeti Színház, a Zenthe Ferenc Színház, a Váci Dunakanyar Színház és a Jászai Mari Színház.
Szakmai és művészeti koncepció
Az alapítók célul tűzték ki, hogy előadásaikat nem csak evidensen kultúrafogyasztó, hanem szociokulturálisan hátrányos helyzetű régiókba is eljuttatják. A készülő új produkciók technikai konstrukcióit ezért kezdetektől fogva úgy dolgozzák ki, hogy szinte minden méretű és felszereltségű helyszín befogadóképességét figyelembe veszik.
Ennek a gondolkodásnak köszönhetően az előadásokat be tudják mutatni olyan városok, községek, peremkerületek művelődési intézményeiben is, ahol a lakosok ritkán jutnak nagyobb szabású színházi produkciókhoz, ugyanakkor olyan rangos eseményeken és helyszíneken is meg tudnak jelenni, mint például a Szarvasi Vízi Színház, a Kőszegi Várszínház, vagy akár a budapesti rendezésű Városmajori Szabadtéri Játékok.
A repertoárt elsősorban zenés előadások alkotják, a darabválasztásnál fontos szempont, hogy a szórakoztatáson túl fókuszba állítson komolyabb témákat is, mint például a környezetszennyezés, a szegénység, az árvaság, vagy a csonka család fogalmának kérdése.
Elismeréseink
Vastaps-díj
Vastaps díj – Legyetek jók, ha tudtok! címû elõadásunkat a Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház közönség szavazás alapján a 2019. év legjobb gyermek elõadásnak választotta.
Szarvas Város Különdíja
2020. Szarvas Város Különdíja – A két Lotti címû elõadásban Luise és Lotte fõszerepeit játszó Kalovits Katát és Kalovits Rozit a Magyar Teátrum Nyári Fesztivál különdíjban részesítette professzionális szerep megformálásukért.
Lázár Ervin program
2019/20. A 2019. évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Lázár Ervin programban részt vesz Thuróczy Katalin – Arany Tamás
Alice csodaországban (a Váci Dunakanyar Színházzal koprodukcióban) című előadásunk.
Vastaps-díj
Jókai Mór – Poós Miklós – Kal Pintér Mihály Melyiket a 9 közül? előadásunkat a Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház közönség szavazás alapján a 2018. év legjobb gyermek előadásnak választotta.
Vastaps-díj
A két Lotti című előadásunkat a Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház közönség szavazás alapján a 2017. év legjobb gyermek előadásnak választotta.