Nyári Színjátszó Tábor
A Múzsák Társulat szeretettel várja a színház világa iránt érdeklődő gyermekeket nyári
kreatív színjátszó táborába Biatorbágyra, a Juhász Ferenc Művelődési Központba.
Napközben színházi foglalkozással, drámajátékokkal, kézműves foglalkozásokkal készülünk a
színház iránt érdeklődő gyermekek számára. Utolsó nap egy bemutató előadással várjuk a szülőket, barátokat, ismerősöket.
Részvételi díj:
Napközis részvétel: 55 000 Ft + Áfa,
napi 2x étkezéssel (ebéd és uzsonna) és a foglalkozások díjával
Kedvezmények:
Testvérpárok jelentkezése esetén
a tábor díjának végösszegéből 10% kedvezményt adunk.
A Múzsák Társulat tehetséggondozási programjában résztvevő gyermekek számára
a tábor díjából 10% kedvezményt adunk.
Ajánlott korosztály:
Időpontok:
08:00- 16:00-ig
Helyszín:
Biatorbágy, Juhász Ferenc Művelődési Központ.
Táborvezetők
Tövispataki Beáta – színművész – ifjúsági előadás rendező
Kiss Réka – színművész – koreográfus- énektanár
A tábor és ami mögötte van:
A Múzs-Art Színházi és Művészeti Műhely Közhasznú Egyesület működési bázisa a Budaörsi PostART Kulturális Színtér, ahol 2018 óta minden évben megvalósult egy-egy alkalommal színjátszó tábor a Múzsák Társulat szervezésében. A táborok tematikája évről évre változik, figyelembe véve a jelentkezők létszámát, életkorát, színházi tapasztalatát. A táborvezetők a résztvevők képességeinek figyelembevételével minden nap zenés foglalkozásokkal, koreográfiákkal, drámajátékokkal, színházi jelenetekkel készülnek a táborozó gyermekek számára.
A felszabadult, jó hangulatú nevetéssel teli foglalkozások célja a fantázia, a kreativitás, az empátia, az egymásra figyelés a kifejezőképesség, a mozgáskoordinációs képességek fejlesztése, a közösségépítés fontosságának erősítése.
2025. évben a Múzsák Társulat hosszútávú ifjúságnevelési programjához új partnert talált a Juhász Ferenc Művelődési Központban. Első közös együttműködésünk a 2025.04.22-25-ig tartó tavasziszüneti színházi workshop, második lépcsőfoka a nyári színjátszó tábor.
Egyesületünk alap céljai között szerepel a képességek felfedezése és a tehetséggondozás, hosszútávú célja elősegíteni a fiatal generációban a szabadidő hasznos eltöltésének fogalmát, a közösségi központú szemlélet kialakítását, a kreativitás fejlesztését, a népi hagyományok és a magyar nyelv őrzését. Célunk olyan élményekkel gazdagítani a fiatal generációt, amelyek a színház világán keresztül tágítják nézőpontjukat, kiváltva a technológiai alapú élményeket. A programot délutánonként hagyományőrző kézműves foglalkozások, szabad játékok egészítik ki.
További információ:



